Magánügyek
Versei
Kísértés
Ne feddjetek meg érte emberek:
Kétségek közt megtorpanok, letörve.
Hűs tófenékre bízom testem,
S lelkem jövőnknek titkán csüng örökre.
Ha meg-megálltok majd a tó felett,
Nem lent a mélyben lelhettek meg engem;
A mennyel nézzetek farkasszemet
S füleljetek: nem onnan szól-e lelkem?
Sokáig néztem, hogy hab habra hull
A zöld vizen, mormolva és igézve,
S kisértett ellenhálhatatlanul
Tündérleányok bűvölő zenéje.
A tó susogta halkan, a habok
Szavával: " Jöjj, pinhenj meg zöld ölemben!
A megfáradt test jó ágyat kap ott,
S lelked csapong majd féktelen, kötetlen!"
Úgy tettszett, még a nap is hízeleg:
" Ha mélybe szállsz félelmek súlya nélkül,
Zöld habsírodra arany fényt vetek,
S lelked vaktó lángom kapja ékül!"
De a kísértő perc elszállt felettem,
S mint gyáva eb, mmegint vackomra mentem.
Ó BÁR KIRÁLYT ADHATNÉK NÉKTEK...
Ó, Magyarország, szép világ!
Tudom én, élsz gyötro láncon.
Úgy levenném én rabigád,
Kezem, lásd, nyújtani vágyom.
Haza, s szabadság: sok dalia
Ezekért ért oly bús véget.
Kötelékünk bár fonódna ma,
Királyt adhatnék néktek!
Magyar hadd lenne, hadd e-honbeli
hős
Vas a karja, tiszta a híre,
Derék értelmu férfi, erős,
S csak a földért verne a szíve.
Alkotna szabad magyar hazát,
Örökre - legyőzve az átkot!
Itt osztaná örömét-bánatát,
Így lenne hű királytok!